AZ ŐSI KÖZÖSSÉG


Jézus születése előtt, valamint az ő idejében három fő zsidó irányzat létezett: a szadduceusok, a farizeusok, és az esszénusok. E három csoport közül talán az esszénusok életét és tevékenységét veszi körül a legtöbb titok.

A közösség létezéséről három ókori szerző számol be: Josephus Flavius, idősebb Plinius, és Alexandriai Philón, valamint későbbi értekezéseiben Szent Ágoston is utal rájuk. Az írások és ásatások nyomán tudni lehet, hogy a közösség Jonatán Makkabeus idején (i.e. 160-142.) már aktív volt, eltűnésük pedig nagyjából egybeesik Jeruzsálem pusztulásával (i.sz. 70.). Az esszénusok elszakadását, különválását a judaizmus fő áramlatától a Makkabeus hercegek, a már említett Jonatán, és Simeon (i.e. 142-134.) főpapként való ténykedése váltotta ki. Mint a legfőbb tisztség - mely világi kötelezettségekkel is járt – bitorlói ellenszenvet váltottak ki, és sokan megtagadták az együttműködést az új uralkodókkal, akik üldözték az engedetleneket. Az esszénusok, illetve vezetőjük, „Az Igazság tanítója” üldözése idején elhivatottságuk apokaliptikus látomásaikban öltött formát: a gonosz főpap uralmának megdöntése és elűzése szolgáival együtt, a Messiás korának eljövetele, és ők, mint Izrael igaz közössége. A sivatagba való kivonulásukkal nem csak szimbolikusan, de fizikailag is elhatárolódtak a romlott főpaptól és embereitől.

Josephus Flavius részletesen beszámol a -„rendkívül különös és semmihez sem hasonlítható”- közösségről, életmódjukról, szokásaikról, szabályaikról. Ezeket megvizsgálva feltűnő az azonosság a korai keresztény egyházzal. Számos szerző és kutató, többek között: Martin Larson, Robert Eisemmann és John M. Allegro szerint az esszénusok története valójában a kereszténység története. Titkos tanaik Keresztelő János, majd Jézus megjelenésével kapnak széles nyilvánosságot.

Eredetüket nagyrészt homály fedi, maga a név eredete is bizonytalan. Az esszénus elnevezés gyűjtőfogalom volt a közösség egészét kitevő több csoportra. Egyesek Enoch nevéből eredeztetik, és őt tekintik a közösség ősatyjának. Mások szerint az elnevezés az Esrael szóból ered. Ők voltak a kiválasztottak, akiket Mózes az Isten elébe vitt, mielőtt felment a Sinai hegyre, ahol Az Isten kinyilvánította parancsait Mózesen keresztül a népnek. Megint mások szerint az ógörög „essenoi” vagyis gyógyító szóra vezethető vissza, bár lehet az is, hogy ennek a szónak a megjelenését az ógörög nyelvben maguk az esszénusok, mint gyógyítók ihlették. Ha a név eredete találgatásokra ad is okot, az bizonyos, hogy a közösség évszázadokon keresztül létezett, több országban, különféle nevek alatt.

Elterjedt az a nézet, hogy az esszénusok egy kis, elszigetelt közösséget alkottak a Holt-tenger környékén, ez azonban nem így volt. Flavius Így ír: „…minden városban vannak házaik, szerte Palesztinában…e házakban szállnak meg és kapnak ellátást, amikor úton vannak…” Plinius említi az egyik esszénus közösséget, akik a Holt-tenger mentén élnek. Őket nevezhetjük a qumráni közösségnek, de Szíriában és Egyiptomban is éltek esszénusok. Az egyiptomi testvéreket terapeutáknak, vagy másként gyógyítóknak nevezték.
Edgar Cayce, a híres látnok szerint Mária, József, Keresztelő János és maga Jézus is esszénus volt. Cayce pontosan megmondta, hogy az esszénusok hol, és hogyan éltek, valamint azt, hogy a közösség tagjai szerte Palesztínában jelen voltak és tudatában voltak annak, hogy a messiás az ő soraikból kerül majd ki. Mindez tizenegy esztendővel a Holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt történt.

Szent Ágoston egy véleményen volt Eusebiussal (i.sz. 265) aki szerint „a terapeuták keresztények voltak…” (pontosabban azok elődei),…”írásaik a mi evangéliumaink és leveleink... amit kereszténységnek hívunk a terapeutáktól, vagy esszénusoktól ered…”

Hogyan válhatott valaki a közösség tagjává? Annak, aki csatlakozni akart, esküt kellett tennie, hogy hűséges lesz a közösséghez és annak tanaihoz. Az eskü megszegése kiközösítést és büntetést vont maga után. A novícius egy év próbaidő után – mialatt gondosan megfigyelték – léphetett tovább. Ha a következő két év vizsgáit sikeresen letette, a közösség teljes jogú tagjává vált. A testvériség négy csoportra oszlott: az elsőbe tartoztak a gyerekek, a másodikba és a harmadikba a novíciusok, a negyedikbe pedig a teljes jogú tagok. Josephus szerint egyszerű, szerény életet éltek, úgy gondolták, hogy a túlzások és a mértéktelenség, a testnek és léleknek egyaránt kárára van. Mindannyian szabad emberek voltak, szolgákat nem tartottak. Egyesek cölibátusban éltek, mások családban. Életükben az angyaloknak központi szerep jutott. Kortársaik által sokszor csodált és irigyelt képességeik az angyalokkal való intenzív kapcsolatnak tudható be. Az angyaloknak köszönhetően a közösség spirituálisan és anyagilag egyaránt virágzott. A közösség tagja, bármerre is járt, segítséget, szállást, ellátást kapott testvéreitől. Egyesek szerint maga Jézus is így tudott utazni és megszállni rengeteg követőjével.


essz_tekercsek