DAMASCO


Mint már említettük, elszigeteltség helyett a közösség kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, és voltak tagjai szerte a mediterrán térségben, így Egyiptomban is. Az egyiptomi testvéreket „thérapeutáknak”, vagyis gyógyítóknak nevezték. A legnagyobb esszénus település Damasco volt, ami nem összekeverendő a mai Damaszkusszal.

A mai nevén Wadi Natron, az ősi Damasco az 1994-ben megkezdett ásatások szerint Jézus korában egy 25 négyzetkilométeren elterülő város volt. Legelső említése az egyiptomi birodalomra nyúlik vissza, és innen ered modern neve is. Wadi El Natrun, a nátron völgye az itteni alkáli tavakból kinyert, és az egyiptomiak által felhasznált nátron sókra utal. Ezt a nevet viseli ma már a város és az azt körölelő völgy is. A város később a kialakuló kereszténység egyik legszentebb helyévé vált, és a mai napig is nagy jelentőséggel bír. A körülötte lévő sivatagban is rengeteg kolostorra bukkanhatunk. Amikor Jézus családjával Egyiptomba menekült, gyermekkorának egy részét itt töltötte, amiről számos Kopt keresztény írás is beszámol.

800px-Deir_as_Suriani copy