Jézus születése előtt, valamint az ő idejében három fő zsidó irányzat létezett: a szadduceusok, a farizeusok, és az esszénusok. E három csoport közül talán az esszénusok életét és tevékenységét veszi körül a legtöbb titok. Három ókori szerző számol be róluk: Josephus Flavius, idősebb Plinius, és Alexandriai Philón. A közösség Jonatán Makkabeus idején (i.e. 160-142.) már aktív volt, eltűnésük pedig nagyjából egybeesik Jeruzsálem pusztulásával (i.sz. 70.).

Az esszénusok elszakadását, különválását a judaizmus fő áramlatától a Makkabeus hercegek, a már említett Jonatán, és Simeon (i.e. 142-134.) főpapként való ténykedése váltotta ki. Mint a legfőbb tisztség - mely világi kötelezettségekkel is járt – bitorlói ellenszenvet váltottak ki, és sokan megtagadták az együttműködést az új uralkodókkal, akik üldözték az engedetleneket. Az esszénusok, illetve vezetőjük, „Az Igazság tanítója” üldözése idején elhivatottságuk apokaliptikus látomásaikban öltött formát: a gonosz főpap uralmának megdöntése és elűzése szolgáival együtt, a Messiás korának eljövetele, és ők, mint Izrael igaz közössége. A sivatagba való kivonulásukkal nem csak szimbolikusan, de fizikailag is elhatárolódtak a romlott és gonosz főpaptól és embereitől.

Josephus Flavius részletesen beszámol a -„rendkívül különös és semmihez sem hasonlítható”- közösségről, életmódjukról, szokásaikról, szabályaikról. Ezeket megvizsgálva feltűnő az azonosság a korai keresztény egyházzal. Számos szerző és kutató (többek között: Martin Larson, Robert Eisemmann, John M. Allegro) szerint az esszénusok története valójában a kereszténység története. Titkos tanaik Keresztelő János, majd Jézus megjelenésével kapnak széles nyilvánosságot.

Eredetüket nagyrészt homály fedi, maga a név eredete is bizonytalan. Egyesek Enoch nevéből eredeztetik, és őt tekintik a közösség ősatyjának. Mások szerint az elnevezés az Esrael szóból ered. Ők voltak a kiválasztottak, akiket Mózes az Isten elébe vitt, mielőtt felment a Sinai hegyre, ahol Az Isten kinyilvánította parancsait Mózesen keresztül a népnek. Ha a név eredete találgatásokra ad is okot, az bizonyos, hogy a közösség évszázadokon keresztül létezett, több országban, különféle nevek alatt.

Holt tenger

Elterjedt az a nézet, hogy az esszénusok egy kis, elszigetelt közösséget alkottak a Holt-tenger környékén, ez azonban nem így volt. Flavius Így ír: „…minden városban vannak házaik, szerte palesztínában…e házakban szállnak meg és kapnak ellátást, amikor úton vannak…” Plinius említi az egyik esszénus közösséget, akik a Holt-tenger mentén élnek. Őket nevezhetjük a qumráni közösségnek, de Szíriában és Egyiptomban is éltek esszénusok. Az egyiptomi testvéreket terapeutáknak, vagy másként gyógyítóknak nevezték.
Edgar Cayce, a híres látnok szerint Mária, József, Keresztelő János és maga Jézus is esszénus volt. Cayce pontosan megmondta, hogy az esszénusok hol, és hogyan éltek, valamint azt, hogy a közösség tagjai szerte Palesztínában jelen voltak és tudatában voltak annak, hogy a messiás az ő soraikból kerül majd ki. Mindez tizenegy esztendővel a Holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt történt.

Szent Ágoston egy véleményen volt Eusebiussal (i.sz. 265) aki szerint „a terapeuták keresztények voltak…” (pontosabban azok elődei),…”írásaik a mi evangéliumaink és leveleink... amit kereszténységnek hívunk a terapeutáktól, vagy esszénusoktól ered…”

A terapeuták központja Alexandria volt, amely az ókori világ legnagyobb könyvtáráról nevezetes. Itt sajátították el a gyógyítás tudománya mellett a filozófiai ismereteket is. Ahogyan Philón megjegyzi: „gyógyítók, aszkéták és filozófusok voltak egyben”. Életszemléletük így jellemezhető: „Ne gyűjtsetek kincset a földön, hanem a mennyben, ahol moly meg nem rágja, rozsda el nem emészti”.

Qumran

Hogyan vállhatott valaki a közösség tagjává? Annak, aki csatlakozni akart, esküt kellett tennie, hogy hűséges lesz a közösséghez és annak tanaihoz. Az eskü megszegése kiközösítést és büntetést vont maga után. A novícius egy év próbaidő után – mialatt gondosan megfigyelték – léphetett tovább. Ha a következő két év vizsgáit sikeresen letette, a közösség teljes jogú tagjává vált. A testvériség négy csoportra oszlott: az elsőbe tartoztak a gyerekek, a másodikba és a harmadikba a novíciusok, a negyedikbe pedig a teljes jogú tagok. Josephus szerint egyszerű, szerény életet éltek, úgy gondolták, hogy a túlzások és a mértéktelenség, a testnek és léleknek egyaránt kárára van. Mindannyian szabad emberek voltak, szolgákat nem tartottak. Egyesek cölibátusban éltek, mások családban. Életükben az angyaloknak központi szerep jutott. Kortársaik által sokszor csodált és irigyelt képességeik az angyalokkal való intenzív kapcsolatnak tudható be. Az angyaloknak köszönhetően a közösség spirituálisan és anyagilag egyaránt virágzott. Tizenkét angyalnak volt kitüntetett szerepe az életükben. E tizenkét erő integrálása az életbe a tökéletesség útja.

Hat angyalt rendeltek a Föld Anyához:
Élet angyala
Öröm angyala
Nap angyala
Víz angyala
Föld angyala
Levegő angyala

Hat angyalt pedig az Égi Atyához:
Örökkévalóság angyala
Kreativitás (Munka) angyala
Szeretet angyala
Bölcsesség angyala
Harmónia angyala
Erő angyala

A hét 6 napjának reggelén a Föld Anya egy-egy angyalával meditáltak, esténként pedig az Égi Atya hat angyalának valamelyikével. Pénteken este magával az Égi Atyával, szombaton reggel pedig a Föld Anyával meditáltak. A napi rítus része volt még a békeszertartás minden délben. Ehhez a béke angyalát hívták segítségül. Az esszénusok a béke hét különböző arculatát különböztették meg:

Béke a testtel
Béke az égi hatalommal
Béke a földi hatalommal
Béke a világegyetemmel
Béke az emberiséggel
Béke a hozzátartozókkal
Béke a lélekkel

Gondolat- és hitviláguk érdekes elegye volt a zsidó és idegen elemek keveredésének. Egy Istenben hittek, ragaszkodtak a körülmetéléshez, és szigorúan megtartották a sabbathot. Ugyanakkor eszméiket, jelentősen befolyásolták a perzsa, pythagoreus, buddhista és hellenisztikus tanok. Képesek voltak más vallások és tanok elemeit szintetizálni, és ezzel egy új minőséget létrehozni.

Tanításaiknak volt ezoterikus és exoterikus eleme egyaránt. Az életfáról szóló tanítás, az Egyesülések, és a hétszeres béke képezték a belső tanok alapját. A külső tanok központi elemei voltak a „Genezis Esszénus magyarázata”, „Mózes a Törvény Prófétája” és a „Hegyi Beszéd”. Sok időt töltöttek ősi káldeus, perzsa, egyiptomi írások tanulmányozásával, többek között a gyógyítás és az asztronómia terén. A megszerzett tudást és ismereteket a közösség tanítói és gyógyítói az emberek segítésére használták fel.

Hittek a Mennyei Atyában, a Föld Anyában és angyalaikban, az isteni gondviselésben – hogy semmi nem történik véletlenül, mert bármi történjen is, fejlődünk általa:
„Ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg Uram”.